Menü Bezárás

Segítse adója 1%-ával alapítványunk munkáját!

Az Ön adójának 1 százaléka fontos nekünk! Akkor is, ha Ön szerint az csak pár forint. Ilyen pár forintból több százezer forint gyűlik össze minden évben.

Kérjük, töltse le az „EGYSZA” elnevezésű rendelkező nyilatkozatot, amelyben az adószámunk már előre ki van töltve, vagy rendelkezzen a Tiszalúci Gyermekekért  Alapítvány javára adója 1 %-ának felajánlásával.

Köszönjük, hogy adója 1%-ával is segíti a Tiszalúci Arany János Általános Iskola tanulóinak támogatását!
Mire fordítjuk az adó 1% felajánlásokat?

A befolyt adományokat teljes egészében iskolánk tanulóira fordítjuk.

Ebből fedezzük:

  • a gyerekek versenyre utazásának költségeit,
  • iskolai hangtechnikai eszközök vásárlását, karbantartását,
  • az iskolában használt tornatermi eszközök javítását, pótlását,
  • táborok, kirándulások megvalósítását,
  • a továbbképzéseket, és az oktatási eszközök vásárlását,
  • az egyéb működési költségeket.

Hogyan rendelkezhet az adó 1 %-ról?

Az idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzen az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadója 1+1%-áról. Ezt legkésőbb 2020. május 20-ig az szja-bevallási formától függetlenül is megteheti.

Magánszemélyként az idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett adójának 1%-át felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező egyháznak.

Az 1+1 %-os felajánlásáról – függetlenül attól, hogy a 2019-es személyi jövedelemadó-bevallását hogyan nyújtja be – a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is rendelkezhet.

A rendelkezést 2020. május 20-ig benyújthatja:

  • a személyi jövedelemadó-bevallás részeként (elektronikus úton, vagy postai úton, illetve a NAV ügyfélszolgálatain személyesen),
  • az e-szja felületen az online kitöltő program segítségével (elektronikus úton, vagy postai úton, illetve a NAV ügyfélszolgálatain személyesen)
  • a 19EGYSZA jelű nyomtatványon (elektronikus úton, vagy postai úton, vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen eljárva, lezárt borítékban). A nyomtatvány a NAV honlapjáról is letölthető,
  • a 19EGYSZA jelű nyomtatvány adattartalmával egyező nyilatkozati lapként (postai úton, vagy a személyesen a NAV ügyfélszolgálatain).